Sziasztok!

Egy bejelentéssel érkeztem. Mint azt látjátok már majdnem egy hónapja nem tettem fel új részt, ennek az oka pedig nem más mint hogy kissé meguntam a természetfeletti lények sokaságát. Valahogy már nem köt le és nem tesz izgatottá, ezt most a sorozatokra és a blogra egyaránt értem. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy egy időre bezárom ezt a blogot, amíg vissza nem tér a kedvem a vámpírokhoz és egyéb lényekhez. Viszont blogolni imádok, ezért egy másik történetbe kezdek ami jóval hétköznapibb mint ez. Az új blogom a When I See You címet kapta. Sok szeretettel várlak titeket ott. Puszi...

V. Rész

Nézőpont: Christian Hyder

Music: Glee - I feel pretty/unpretty

Egész éjjel fent voltam, feküdtem a sötét szobában, egyedül a gondolataimmal. Quinn a vendégszobában aludt. Sokat gondolkodtam az este történteken és be kellett látnom hogy hatalmas idióta voltam de nem csak ma hanem az elmúlt fél évben. Nem foglalkoztam a családommal pedig megérdemelték volna, csak a saját gondjaim voltak fontosak. Szörnyű bűntudat kerített hatalmába és féltem...féltem hogy mindent elveszítek.....Reggel hét óra körül hallottam meg Emma gügyörészését a szobájából, tudtam hogy már fent van ezért kimásztam az ágyból és átsétáltam hozzá. Már a kiságya feletti játékát nézegette miközben vigyorászott ez a látvány az én arcomra is mosolyt csalt. - Szép jó reggelt hercegnőm. - hajoltam le hozzá és az ölembe vettem. - Apa pici angyalkája. - simogattam a hátát, a fejét pedig a vállamra hajtotta. Most tudatosult csak igazán bennem hogy milyen fontos pillanatokról maradtam le hiszen Emma öt hónapos, én pedig már fél éve nem voltam mellettük úgy ahogy kellett volna, még a születéséről is lemaradtam. A lányomat ölelve indultam meg a konyhába, halkan hogy Quinn-t fel ne ébresszem. - Apa megetet, jó lesz? - dajkáltam továbbra is Emma-t miközben egyik kezemmel tartottam, a másikkal pedig a tápszerét készítettem el. Még soha nem etettem meg, nem pelenkáztam, nem...nem voltam mellette, egyfolytában csak a bűntudat gyötört. - Ügyes vagy. - etettem lassan és oda figyelve majd amikor végzett ismét a vállamra fektettem és a hátát simogattam. De közben már hallottam Quinn-t az emeleten motoszkálni, pár perccel később pedig meg is jelent a konyhában. - Jó reggelt. - köszöntem neki halkan. - Jó reggelt. - ismételte majd az ölemben pihenő lányunkra nézett. - Most már átveszem, nyugodtan mehetsz. - vette ki a kezemből Emma-t. - Hová menjek? - kérdeztem értetlenül. - Természetesen oda ahová minden nap menni szoktál.  - kaptam meg a választ. - Nem megyek sehová. - ráztam meg a fejem ellenkezve. - Quinn...- léptem közelebb hozzá. - Megbeszélhetnénk a tegnapit? - kérdeztem halkan. - Kérlek. - tettem hozzá kedvesen. - Nem hiszem hogy van miről beszélnünk, de nem bánom. - vonta meg a vállát. - Felviszem Emma-t, aztán beszélhetünk. - indult meg az emelet felé, én pedig csak bólintottam. Alig pár perc telt csak el és máris visszatért. - Hallgatlak. - nyitotta ki a hűtőt és egy véres tasakot vett ki amit aztán feltépett és inni kezdte. Leült az egyik székre de nem nézett rám, mintha nem is érdekelné amit mondani akarok neki. - Először is szeretném tudni hogy eldöntötted e már hogy...elmész e Cami-val. - ültem le a mellette lévő székre. - Igen eldöntöttem. - bólintott. 

- És? - kérdeztem türelmetlenül. - El akarok menni vele. - a válasza villámként csapott belém, hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. - De...- kezdtem bele a mondandómba, ő azonban félbeszakított. - Azt mondtam el akarok menni vele, nem azt hogy el is fogok. - most már végképp nem értettem semmit az egészből. - Sokat gondolkodtam az éjszaka és az elmúlt fél év történései alapján egyértelmű volt számomra hogy a legjobb az lenne ha elmennék. De van valami ami miatt nem tehetem....pontosabban van valaki. Emma miatt nem tehetem meg. Szüksége van az apjára és nem szakíthatom el tőled. Ez az egyetlen ok ami visszatart. - miközben hallgattam őt egy részem örült mert nem megy el, de a másik részem aggódott és félt, hiszen nem saját maga miatt, nem miattunk marad hanem csakis Emma miatt. - És mi lesz kettőnkkel? - kérdeztem. - Nincs rá mód hogy helyre hozzam? - egyik kezem felé nyújtottam hogy megsimítsam az övét, de azonnal elhúzódott. - Nem tudom. - nézett rám bizonytalanul. - De most én kérdezek. - húzta ki magát, egyenesen szembe fordulva velem. - Tudni akarom hogy miért jutottunk idáig. Miért viselkedtél velem úgy ahogy azt szerintem nem érdemeltem meg? Miért lett Mia a fontosabb neked? - a kérdései érthetőek voltak és itt volt az idő hogy őszinte legyek vele. - Rendben. - bólintottam. - Akkor romlott el minden amikor hibrid lettem. Vérfarkasként éltem előtte, már hozzászoktam, számomra az volt a normális. Nem volt bajom a vámpírokkal, de én nem akartam soha az lenni. Aztán ahogy én is az lettem, annyira gyűlöltem magát a helyzetet hogy elkezdtem meggyűlölni a vámpírokat is. És mivel te is egy vagy közülük, nem tudtam a közeledben lenni. - sóhajtottam majd Quinn arcára pillantottam ami különös érzelmeket tükrözött. - Te....te gyűlölsz engem mert vámpír vagyok? - remegett meg a hangja, azt hiszem a mondandóm hatására a kemény külső mögül ismét előtört az a Quinn aki valójában.  Az érzékeny, sebezhető lány. - Nem! Nem, dehogy is. - szabadkoztam azonnal. - Pont ezért nem tudtam a közeledben lenni. Mert a vámpírokat meggyűlöltem de téged szeretlek és ez a kettő így együtt már az őrületbe kergetett. Egyszerűen nem tudtam túl tenni magam azon hogy megváltoztam. Más lettem és mindenért a vámpírokat hibáztattam. De már tudom, hogy hiba volt. Sajnálom. - mondtam őszintén. - Múlt időben beszélsz, ezek szerint már másképp látod a dolgokat? - kérdezte halkan, úgy tűnt mintha megértené és talán még meg is bocsát. - Igen, most már tudom hogy hibáztam. Itt lett volna a helyem, mellettetek. - válaszoltam őszintén. - Miért változott meg a véleményed? - tűrt el az arcából egy kóbor tincset. - Mert szeretlek és tegnap amikor Cami felajánlotta neked hogy vele mehetsz, tudtam hogy elveszíthetlek és ez a félelem rosszabb volt mindennél. Nem tudnék nélküled élni. - simítottam a kezem az arcára, ezúttal már nem húzódott el. - Én is szer...- kezdett bele a mondatba de a telefonom rezgése félbeszakította, rögtön előhalásztam a zsebemből és zavartan néztem hogy ki küldte. - Ki írt? - kérdezte Quinn közben a kezemben lévő telefonra nézve. - Senki. Nem fontos. - ráztam meg a fejem ezzel jelezve hogy ne foglalkozzon vele. - Mia írt neked, igaz? - kérdezte csak azért is firtatva a témát. - Igen, de nem érdekel. - magyaráztam tovább. - Már biztosan hiányol. - húzta el az arcát a kezemtől és felállt, ismét vissza vette a rideg, elutasító stílusát. - Quinn ne csináld ezt. Nem megyek sehová, nem érdekel hogy hiányol e vagy sem. Csak te érdekelsz és hogy helyre hozzam a kettőnk kapcsolatát. - sétáltam utána. - Egy baráttal nem töltünk együtt annyi időt mint amennyit ti töltöttetek együtt eddig. Biztosra veszem, hogy neki te többet jelentesz és még az sem kizárt hogy neked is többet jelent ő mint bármi más a világon. Volt közöttetek valami? - le sem tudta volna tagadni hogy mennyire féltékeny, de ezúttal nem bántam mert ez azt jelentette hogy még mindig érez irántam valamit. És erre már alapozhatok ami kettőnket illeti.

- Édesem, ő az exbarátnőm. Volt közöttünk valami, de az a rég múlt. - mondtam egyre közelebb érve hozzá, miközben már a nappaliban voltunk. - Tudom, hogy az exbarátnőd nem kell emlékeztetned. Én úgy értettem hogy az elmúlt fél évben volt e közöttetek valami? - az újabb kérdése megzavart, nem tudtam hogy jelen helyzetben lehetek e vele teljesen őszinte. Pár másodpercig nem szólaltam meg. - Tudod mit, ne is válaszolj. Most árultad el magad. - idegesen túrt a hajába. - Semmi komoly nem történt, csak....egy...csók. - vallottam be végül. - Te csókoltad meg? - fordult szembe velem. - Nem. - válaszoltam. - De viszonoztad, nem igaz? - faggatott tovább. - Igen, de csak pár pillanatig. Nem jelentett semmit. Kérlek Quinn. - szinte könyörögtem neki. - Most hagyj békén. Kell....kell egy kis friss levegő. - úgy nézett rám mint egy idegenre, láttam rajta hogy ezzel most még jobban megbántottam és csalódott bennem. A következő pillanatban pedig elment, nem mentem utána, bíztam benne hogy majd lehiggad és megbeszéljük.....

Sziasztok!

Szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy új blogot amit felvettem társoldalnak is. Oldalt kicsit lentebb megtaláljátok a linket. Kedves barátnőm indította el pontosan a mai napon. Aki szereti a természetfeletti történeteket azoknak bátran ajánlom figyelmébe. Az igényes és szép dizájn, önmagáért beszél. A címe The Wolf Heart. Csekkoljátok én olvasni fogom az már biztos. Puszi...

IV. Rész

Nézőpont: Quinn Deneuve Hyder
Music: Kelly Clarkson - Because Of You

Nem siettem haza, úgy voltam vele, hogy minél később érek haza annál jobb. Tartottam tőle, hogy Chris és köztem ismét nagy veszekedés fog kitörni, de ezúttal már én sem hagyom magam. Nem törődök bele a sorsomba amit ő szánt nekem, a ridegségét nem tűröm tovább és ezentúl ahogy Jace mondta.....a régi Quinn leszek. Ahogy beléptem az ajtón máris Chris-szel találtam szemben magam. - Megmondanád, hogy hol voltál eddig? - rögtön kérdőre vont, idegesnek tűnt, de most először nem aggódtam amiatt hogy esetleg megbántottam vagy megfogom bántani, mert ő sem törődik az én érzéseimmel. - Jace és én együtt töltöttük a napot. - vontam meg a vállam. - És mégis hogy gondoltad ezt? Egész nap itthon sem voltál. - továbbra is firtatta a témát egyre mérgesebben. - Miért te talán itthon voltál? Nem hiszem. - válaszoltam flegmán. - Jó ideje egyetlen egy nap sem vagy itthon, úgyhogy szerintem nem te vagy a legmegfelelőbb személy arra hogy szemrehányást tegyél nekem. - mondtam nyugodt pillantását vetve rá majd kikerülve őt a konyhába indultam. Nem akartam tovább hallgatni őt.

- Ne fordíts nekem hátat ha hozzád beszélek. - indult meg utánam, de nem törődtem vele, a hűtőbe nyúlva kivettem egy tasak vért és feltépve azt inni kezdtem. - Emma-nak szüksége van az anyjára te pedig itt hagytad, Daisy vigyázott rá egész nap. - szem forgatva hallgattam tovább, de ahogy Emma szükségleteiről kezdett beszélni én magam is dühbe gurultam. - Emma-nak nem csak az anyjára van szüksége. - csaptam az asztalra a tenyeremmel, még én magam is megrezzentem a hangos csattanástól. - A lányunknak családra van szüksége amit te már jó ideje nem adsz meg sem neki sem nekem. Elegem van Chris...abból ahogy viselkedsz velem. Elég volt! - suttogtam az utolsó mondatot. - Sajnáltatod önmagad. Hibrid lettél, nagy dolog! Nem vagy már kisgyerek, fel kellene tudnod dolgozni a változásokat. De te nem teszed csak sajnálod magam minden nap. - kicsit sem fogtam vissza magam, egyenesen a szemébe mondtam a véleményem. - Na látod pontosan ez az ami miatt nem vagyok itthon, nem értesz meg engem, soha nem is értettél meg. - reagált ingerülten. - Mia megért téged, nem igaz? Neked nem is kell több, csak ő. - vágtam vissza. - Ne kezd el ismét a féltékenységi jelenetet. - emelte fel a mutató ujját megálljt parancsolva de nem foglalkoztam vele. - Igazad van Chris....féltékeny voltam....az voltam egészen eddig. De tudod mit? Most már....egyre kevésbé érdekel. Viszont ha te oda mész ahová akarsz akkor én is. - jelentettem ki határozottan de mire bármit mondhatott volna erre, megszólalt a csengő. - Ki lehet az ilyen későn? - néztem az órára majd az ajtó felé indultam hogy kinyissam, de amint megpillantottam az ajtó másik végén álló személyt még a lélegzetem is elállt. - Cami? Mit keresel itt? Már vagy...öt éve nem láttalak. - néztem a nővéremre meglepetten és talán még egy kis öröm is volt bennem, hiszen ő a testvérem és hiányzott. - Bonjour ma soeur! - jelent meg az arcán egy erőltetett mosoly. - Bármilyen meglepő de nem hozzád jöttem. Hol van a férjed? - kérdezte miközben belépett a házba, de közben már meg is pillantotta Chris-t. - Oh látom már. - mutatott előre, a következő pillanatban pedig egy szempillantás alatt suhant Chris elé. - Hozzád jöttem farkas. - ragadta meg egyik kezével a torkát és felemelve nyomta a falhoz. - Jace ma felhívott és mesélt nekem arról, hogy nem igazán úgy bánsz a húgommal ahogyan azt megérdemelné. - beszélt miközben a másik kezét Chris mellkasába fúrta. - Érzed ezt? A kezemben tartom a szívedet és ha úgy akarom akkor kitépem a mellkasodból. - hallhatóan szorított a tartásán, mert Chris halkan felnyögött a fájdalomtól. - Quinn a húgom és nem örülök neki hogy pont egy ilyen férget szeret, de ha már így alakult legalább tisztelhetnéd. - beszélt tovább úgy mintha én ott sem lennék. Őszintén meglepett az amit csinált de főleg az hogy értem teszi, hogy....megvédjen. - Elég volt Cami! Engedd el! - léptem közelebb, bármilyen jól esett hogy engem véd, nem bírtam szenvedni látni a férfit akit szeretek. - Téged nem kérdeztelek Quinn. - vetett felém egy pillantást aztán újra Chris-re nézett.

 - Szóval sógorkám? Megértettük egymást? - kérdezte mosolyogva, a nővérem mindig is szerette az ilyen játékokat, mint valami pszichopata. - Nem hallom? - szorított még egyet Chris szívén. - Meg...- nyögte ki a választ végül Chris. - Helyes. - Cami elégedetten felsóhajtott majd a földre lökte Chris-t. - Most jössz te Quinn. - fordult felém és közelebb jött. - Nyugi téged nem bántalak. - mosolygott rám amikor látta rajtam a félelmet. - Van számodra egy jó hírem. - vett a kezébe egy rongyot és letörölgette a kezéről a vért. - Apánk hajlandó téged visszafogadni. - jelentette ki miközben helyet foglalt az egyik konyhaszéken. Én először nem is tudtam rá összpontosítani mert azt figyeltem hogy Chris hogy van, de szerencsére kutya baja sem volt. - Tessék? - kérdeztem aztán vissza a nővérem felé pillantva. - Jól hallottad. Vissza jöhetsz a családodhoz. Tudunk róla hogy már van egy gyereked is aki sajnos az apja faját is örökölte, de apánk hajlandó a lányodat is befogadni és unokájaként szeretni. Esélyt kínál neked arra hogy helyre hozd a hibádat. - én csak hallgattam őt szótlanul. - Milyen hibát? - suttogtam. - Eldobtad a családodat egy ilyenért. - mutatott Chris felé. - Szerelmes lettél, megértem, de öt év eltelt és most a férjecskéd semmibe sem vesz téged. Szerintem nincs tovább miért maradnod. Gyere velem. Gyere haza. - sétált elém és egyik kezét a vállamra tette. - Az igazi családodhoz. - nézett a szemembe. - Én...- akadt el a szavam, először nemet akartam mondani az ajánlatára, de aztán ahogy Chris-re néztem bevillant hogy az elmúlt pár hónapban tényleg borzalmas lett az életem, a férjem nincs mellettem, egyedül vagyok és magányos. - Én....- kezdtem ismét bele miközben már könnyek szöktek a szemembe. - Gondolkodhatok rajta? - kérdeztem végül. - Mi? Quinn miről beszélsz? Küld el....te már ide tartozol. - Chris is megszólalt, de ettől csak még inkább összezavarodtam. - Holnap délután indulok vissza New York-ba, addig Jace-nél leszek. Ha addig nem jössz oda, akkor tudni fogom, hogy a döntésed, nem. - Cami ügyet sem vetve Chris-re válaszolt a kérdésemre és most én sem figyeltem másra csak rá. - Rendben. - bólintottam. - Akkor én megyek is. Gondolkodj el ezen. - indult meg az ajtó felé. - Cami! - szóltam utána. - Te és Jace gyakran beszéltek egymással? - kíváncsiskodtam, hiszen én erről mit sem tudtam. - Gyakran felhív hogy informáljon rólad. A testvérem vagy Quinn....csak nem hiszed azt hogy öt év alatt nem figyeltelek? - nevetett és erre én is elmosolyodtam. - Köszönöm. - öleltem át szorosan is aztán kisétált az ajtón.

- El akarsz vele menni? - szólalt meg ismét Chris mögöttem én pedig rögtön felé fordultam. - Nem tudom...talán igen. - sóhajtottam. - A házasságunk már nem működik. Minden nap elmész és késő este jössz haza, fáradtan. És abban a pár percben is amit együtt töltünk, folyton vitatkozunk. Talán jobb lenne ha elmennék. Te pedig Mia-val tölthetsz minden percet. - törölgettem le az arcomról a könnyeimet amik csak nem akartak elfogyni. - De én....szeretlek. Nem akarom hogy elmenj és azt sem hogy magaddal vidd Emma-t. Maradj velem, ígérem többet nem hagylak magadra. Nekem nem Mia kell hanem te. Bármit megteszek azért hogy velem maradj. - közelebb jött hozzám és a mondandója végén átölelt de én nem tudtam már hinni neki, ezért egyszerűen kibújtam az öleléséből. - Gondolkodnom kell. - néztem rá időt kérve és egyszerűen elsétáltam tőle egyenesen fel az emeletre de ezúttal nem a hálószobába hanem a vendégszobába, egyedül akartam lenni.......

III. Rész

Nézőpont: Quinn Deneuve Hyder
Music: Bastille feat. Ella - No Angels

Reggel korán ébredtem, éppen csak hogy feljött a nap. A házban még nyugalom és csend volt, mindenki aludt. Óvatosan megmozdulva fordultam az oldalamra és ahogy egyik kezemre támasztottam a fejem Chris arcát kezdtem figyelni. Hosszú percekig néztem őt, miközben rengeteg gondolat kavargott a fejemben és emlékek villantak fel előttem. Hiányzott hogy átöleljen úgy ahogy minden reggel és minden este tette, egymás ölelésében aludni....hiányzott a törődése az hogy összebújjunk, egyszerűen....hiányzott a férjem. Néhány könnycseppet éreztem legördülni az arcomon amiket sietve törölgetni kezdtem, majd Chris is ébredezni kezdett. Visszafordultam a hátamra fekve, hogy ne vegye észre az arcomon az érzéseimet. - Jó reggelt. - szólaltam meg rekedten, nem nézve rá. - Neked is. - éreztem magamon a pillantását, féltem hogy észre vette a könnyeimet. - Miért sírsz? - végül rákérdezett, tudhattam volna hogy képtelen leszek leplezni előtte. - Nem sírok. - tagadtam minden erőmet összeszedve. - Látom, hogy hazudsz. - ülő helyzetbe húzta magát. - Nem hazudok. Miért sírnék? - vontam meg a vállam és felültem.

- Nem tudom...azért kérdeztem. Mostanában nem tudok kiigazodni rajtad. - az utolsó mondatára felkaptam a fejem és úgy néztem rá mint ha rosszul hallottam volna. Pont ő mondja nekem hogy nem tud kiigazodni rajtam miközben ő változott meg és egyszerűen nem értem. - Nincs semmi bajom. - mondtam végül inkább kerülve egy újabb vitát, legyen igaza ha ettől jobban érzi magát. - Akkor jó. - bólintott majd a szekrényhez lépve öltözködni kezdett. - Ma is későn jövök. - jelentette be. - Oké. - kezdtem én is öltözködni, nem akartam előre szólni neki, hogy ma én is későn jövök, majd meglátja amikor haza jön. - Akkor majd este. - kisétált az ajtón, semmi csók vagy ölelés, mintha idegenek lennénk egymásnak. Rosszul esett, rosszabbul mint valaha, de közben indulnom is kellett, ezért annyiban hagytam a dolgot. Magamhoz vettem a táskám és a kabátom majd kocsiba ültem és elindultam Jace-hez. Amikor megérkeztem a házához, nagyot sóhajtva szálltam ki a kocsiból és elindultam az ajtó felé. Arra gondoltam hogy meglepem ezért nem is tudta hogy jövök, egy kis hallgatózás után észrevettem hogy még alszik, ennek örültem mert abban bíztam hogy így még jobban meglepődik majd. Halkan osontam be a házba egyenesen a szobájába, ahol megpillantottam őt.

Nem sok tartotta hogy elnevessem magam és ezzel lebukjak, de szerencsére nem így történt. Vámpír létére alvás közben a hallása nem a legjobb. Hang nélkül vettem le magamról a cipőmet és a kabátomat majd óvatosan odamásztam mellé az ágyra. - Jó reggelt. - hajoltam fölé már mosolyogva. Ijedten nyitotta ki a szemeit, ezen pedig még jobban nevetni kezdtem. - Quinn....a frászt hoztad rám. - pislogott még álmosan. - Ilyen ijesztő vagyok? - kérdeztem játszott szomorúsággal. - Nem vagy ijesztő, csak meglepődtem mert nem minden nap ébred az ember arra hogy valaki bemászott mellé az ágyába. - mosolyodott el ő is. - Rég nem láttalak. Mi szél fújt erre? - kérdezte miközben egyik kezével átölelt én pedig mellé fekve a fejem a vállára hajtottam. Ez a törődés hiányzott, hogy valaki engem is megértsen, hogy valaki foglalkozzon velem. - Hiányzott a legjobb barátom ezért gondoltam meglepem. - válaszoltam halkan. - Nem baj ha ma veled töltöm a napot? - kérdeztem még jobban hozzá bújva, jól esett hogy átölelhetem, Jace-nél jobb barátot nem is kívánhatna az ember magának. - Persze hogy nem baj. De ki vigyáz Emma-ra? És mit szól a férjed ahhoz hogy nem otthon vagy? - simogatta a kezem. - Daisy vigyáz ma Emma-ra, önként felajánlotta, hogy én is kimozduljak kicsit otthonról. Ami pedig Chris-t illeti...nem hiszem hogy bármi is érdekelné ami velem kapcsolatos. - sóhajtottam szomorúan. - Ezt hogy érted? Csak nem vesztetek össze? - érdeklődött tovább. - Még ha csak egy vitáról lenne szó. - hunytam le a szemem és ismét könnyek szöktek a szememben, majd néhány könnycsepp legördült az arcomról, Jace vállára. - Quinn, mi a baj? Mond el. Tudod hogy rám számíthatsz bármiről is van szó. - kicsit megemelkedett hogy fölém hajolva a szemembe nézhessen. - Tudom...és hálás vagyok érte. - szipogtam. - Chris már nem az aki volt. Amióta hibrid lett, teljesen kizár az életéből. Minden reggel elmegy Mia-hoz és este jön haza. Azt mondta hogy azért mert csak ő érti meg, én pedig nem...mert vámpír vagyok. Olyan mintha utálna. - a sírás még inkább magával ragadott és már nem tudtam gátat szabni a könnyeimnek. - Eddig sem kedveltem őt túlzottan ezek után meg főleg. - ölelt át Jace hogy megvigasztaljon. - Már jó pár hónapja hibrid, ezek szerint azóta ilyen? Hónapok óta tűröd tőle hogy semmibe vegyen? - meglepettnek tűnt, na igen....már vagy fél éve nem találkoztunk, így nem is tud semmiről sem. - Igen. - bólintottam. - Nem ismerek rád Quinn. Hol van az az erős lány aki voltál? Ötszáz éve ismerlek, de soha nem láttalak még ilyennek. Emlékszem amikor először találkoztunk....Magabiztos, harcias lány állt előttem aki kész volt megölni bárkit aki nem úgy bánt vele ahogy megérdemelte. Hol van az a Quinn? - ahogy beszélt, rá kellett jönnöm, hogy igaza van. - Nem tudom. - néztem fel rá szomorúan. - Feladtad önmagad amikor Chris belépett az életedbe. - olyan komolysággal mondta mindezt hogy kezdtem attól félni hogy csalódott bennem. - Ha szeretsz valakit, azért bármit megteszel. Bármit. Én annyira szerettem Chris-t hogy feladtam az életem amit addig éltem, többé nem vadászok vérfarkasokra és a családomat is elveszítettem emiatt. Nem vetem a szemére hogy mi mindent tettem én a kapcsolatunkért, csak azt szeretném ha....megint olyan lenne mint az elején. De napról napra kezdek belefáradni a várakozásba, a türelmem kezd elfogyni és attól félek hogy hamarosan vége lesz a kettőnk történetének. Már csak Emma köt össze minket. Persze szeretem, mindig is szerettem és szeretni is fogom, de ez nem mehet így tovább. - ahogy egymás után kimondtam a szavakat, egyre biztosabb is lettem az igazamban. - Megértelek, de mindennek van egy határa. Te már eleget tettél a kapcsolatotokért, ideje hogy ő is bizonyítson. És ha nem teszi...márpedig abból amit elmondtál úgy tűnik nekem hogy nem teszi....akkor nem érdemeli meg sem Emma-t sem pedig téged. - Jace szavai csak erősebbé tettek, felnyílt a szemem, ezek után nem fogom magam hagyni, ezt eldöntöttem. - Egyébként Daisy ötlete volt hogy ma eljöjjek hozzád és csak késő este menjek haza, hogy Chris féltékeny legyen. De nem tudom hogy beválik e. - jegyeztem meg halkan, téma váltásként. - Velem akarod féltékennyé tenni? - kérdezett vissza meglepetten. - Nem hinném hogy ez összejön, Chris tudja jól hogy mi ketten csak barátok vagyunk és soha nem volt és nem is lesz több. Ő sem hülye. - kételkedett abban hogy Daisy terve sikerrel jár, én azonban bíztam benne. - Majd meglátjuk, mindenesetre egy próbát megért. - vontam vállat.

- Ezek szerint csak Daisy terve miatt jöttél? - morcos képet vágva meredt rám, én pedig nevetni kezdtem. - Nem, dehogy. - ráztam meg a fejem ellenkezve. - Csak vegyítettem a kellemest a hasznossal. - nevettem. - Örülök, hogy átjöttél. Sűrűbben is meglátogathatnál. - ismét átölelt én pedig a nyakába fúrtam az arcom. - Mostantól többször jövök, megígérem. - bújtam hozzá szorosan. - Figyelj csak Quinn! - húzódott el egy kissé hogy a szemembe nézhessen. - Az előző témára visszatérve....- komolyodott el ismét. - Ha bármi van amiben segítségre van szükséged, csak szólj. A családodra ugyan nem számíthatsz, de én itt vagyok neked. Ha nem bírod tovább, az ajtóm mindig nyitva áll előtted és Emma előtt is, legyen szó csak egy látogatásról vagy akár hosszabb időről. Bármi van nyugodtan hívj. - jól esett a támogatása, ezt pedig egy halvány mosollyal adtam tudtára............Egész délelőtt beszélgettünk és hülyéskedtünk, aztán délben kimásztunk az ágyból, felöltözött és elvitt ebédelni. A délutánt a parkban töltöttük aztán visszamentünk a házába ahol közösen csináltunk vacsorát. Egész nap nevettem, szórakoztató volt a társasága és fel is töltődtem energiával, ezután a nap után már nem éreztem magam gyengének, erőtlennek és ami ennél is fontosabb....nem voltam már annyira boldogtalan. Miután megvacsoráztunk átmentünk a nappaliba ahol még egy filmet is megnéztünk, persze felét nem is értettük mert közben is egymást szórakoztattuk. Elmúlt éjfél amikor végül elköszöntem és elindultam haza....

II. Rész

Nézőpont: Daisy Hyder
Music: Iyeoka - Simply Falling

Hamar eltelt a nap, az időm nagy részét Logan-nel töltöttem, de késő délután hazajöttem, mert mindenképpen beszélni akartam a bátyámmal. Egyszerűen nem tehetem meg azt hogy nem szólok bele az életébe, mert valakinek észhez kell térítenie persze nem biztos hogy hallgat rám mert makacs típus akárcsak én, de kész vagyok bármit megtenni az igazamért. Borzalmas végig nézni ahogy tönkre megy a házassága és ráadásul úgy hogy ő maga a hibás. Már reggel eldöntöttem és nagyjából kigondoltam hogy mit mondok majd neki de szokásához híven ma sem jött haza időben. Már majdnem éjfél volt amikor belépett az ajtón, Quinn és Emma már rég aludtak, én pedig azonnal Chris elé is álltam, mielőtt még lerázhatott volna.

- Szánnál a húgodra pár percet? - néztem rá már most dühösen. - Baj van húgi? - aggodalmasan fordult felém és ezt igennek vettem a kérdésemre. - Igen, baj van. - bólintottam majd leültem a kanapéra és vártam hogy csatlakozzon. - Történt valami? Vagy Logan és közted van probléma? - helyet foglalt mellett és rögtön faggatni kezdett. - Nem az én kapcsolatomért kellene aggódnod Chris, hanem a tiédért. - világítottam rá miről is akarok beszélni vele. - Oh! Szóval erről van szó. - sóhajtott. - Quinn mondott neked valamit? - szemei gyanakvóan összeszűkültek. - Nem. Nem is kellett mondania semmit sem, mert mindig képben vagyok, ugyanis hallom ha veszekedtek ami mostanában mindennapos. - válaszoltam. - Chris! Miért változtál meg? - a hangom elgyötört és keserű volt. - Nem változtam meg, legalábbis a személyiségem nem. Hibrid lettem, nem akartam de az lettem. Ezenkívül ugyan az vagyok aki eddig. - meggyőző volt de nem eléggé. - Tényleg? Ezek szerint te ilyen vagy? Olyan férfi aki reggel elmegy és este jön haza, hanyagolja a feleségét, a kislányát, a húgát és a barátait? - néztem rá kérdőn. - Chris! Észre sem veszed hogy mindent tönkre teszel magad körül. Egyedül akarsz maradni? Szerinted Quinn meddig bírja még? Mikor lesz elege? Mikor mondja azt hogy kész, vége ennyi volt? - próbáltam rávilágítani arra ami rá vár ha így folytatja tovább. - Én nem hanyagolok senkit sem. De nekem is szükségem van egy kis szabad levegőre. - vállat vont, tudtam hogy nem veszi komolyan amit mondok. Ide kevés lesz a szép szó. - Nekem meg úgy tűnik hogy az egyetlen amire szükséged van az Mia. - egyszerűen kimondtam, elég volt a kertelésből hiszen mindketten tudjuk hogy mi a fő probléma. - Már megint Mia! Nem tettem semmi helytelent és ő sem, csak barátok vagyunk. Őszintén remélem Daisy hogy nem te tömöd tele Quinn fejét mindenféle hülyeséggel. Mia-val egyszerűen csak barátok vagyunk. - ideges lett, mostanában amióta hibrid hamarabb ki lehet hozni a sodrából de ez nem feltétlenül rossz dolog. - Nem tömöm tele a fejét semmivel, ő maga is látja a lényeget. Legalább ne nézd ostobának. Tudod mit Chris...én megpróbáltam hatni rád, beszélni, de hiába. Makacs vagy sőt....rosszabb. És tudod mit? A testvérem vagy és szeretlek de....igazán megérdemelnéd hogy Quinn faképnél hagyjon. Szívesen megnézném hogy ha ő és a lányotok eltűnne az életedből akkor te mihez kezdenél. - bólogattam a szavaimra. - Inkább foglalkozz a saját dolgoddal. És ha ennyire nem tetszik ami ebben a házban van akkor nyugodtan el is mehetsz. Az ajtó nyitva áll, Logan biztosan szívesen lát téged. - meghökkentem hallva amit mond, soha nem beszélt így velem és nem csak a hangoskodásról van szó hanem arról, hogy szinte elzavart a házból. Ő már tényleg nem az a Chris aki eddig volt, ő már nem a bátyám. - Hé! Miért veszekedtek? - Quinn jelent meg a lépcső tetején majd lesétált hozzánk. - A húgom ismét olyan dologba üti az orrát amihez semmi köze. - Chris válaszolt a kérdésre aztán felment az emeletre feltehetően a szobába, részéről le is lett zárva a téma. - Mi történt Daisy? - Quinn átölelt úgy ahogy egy védelmező testvér tenné, ahogy Chris-nek kellene. - Beszéltem vele, de hiába. Semmi értelme nem volt. A végén oda jutottunk hogy burkoltan elküldött a házból. - röviden válaszoltam aztán nem bírtam tovább néhány könnycsepp jelent meg a szememben. - Tudod hogy milyen mostanában. De ne vedd a szívedre. És természetesen ez a te otthonod is, nem mész sehová. - próbált megvigasztalni és az amit mondott mindennél többet jelentett nekem. Mindig is kedveltem őt és nem hiába.

- Köszönöm. - szorosan öleltem magamhoz, aztán egy gondolat futott át az agyamon. - Nagyon magabiztos. El sem tudja képzelni hogy te elhagynád. Annyira biztos abban hogy te mindent elnézel neki. De itt lenne az ideje hogy kicsit....megingassuk a magabiztosságát. - csak halkan beszéltem, hogy Chris még véletlenül se hallja amit mondok. - Ezt hogy érted? - húzott Quinn a konyhába hogy rendesen tudjunk beszélni. - Kíváncsi vagyok hogy mi lenne ha holnap este megjönne és nem találna téged itthon. Csinálj valami programot magadnak, neki pedig ne szólj róla. Talán átérzi azt hogy milyen neked. - javasoltam már mosolyogva. - Daisy nem hiszem hogy ez jó ötlet. Nem akarom hogy azt higgye hogy én...hogy én....- nem fejezte be a mondatot. - És nem akarok vele veszekedni sem emiatt. - csóválta a fejét. - Quinn! Ha nem teszed, ha nem adsz neki okot a kételkedésre, ha nem teszed vele azt amit ő tesz veled akkor talán soha nem lesz ennek vége. És tudod mit? Ha féltékenységi jelenetet rendez akkor legalább tudni fogod hogy még mindig szeret, amiben persze én biztos vagyok, de azért nem árt a megerősítés. - győzködtem szüntelenül. - Nem is tudom...de végül is igazad van. - halványan elmosolyodott, láttam rajta hogy tetszik neki a gondolat hogy felkeltheti Chris figyelmét. - Holnap akkor én vigyázok Emma-ra, te pedig szabadnapot kapsz. - kacsintottam rá biztatóan. - De mégis mit csináljak egész nap? - tűnődött el de én már tudtam a választ. - Jace? Ő a legjobb barátod, de mostanában nem sokat láttad, nem igaz? - kérdeztem egyben ötletnek is szánva, nem féltem hogy több lenne közöttük mert szinte testvérként viselkednek egymással és ez pont kapóra is jön. - Rendben. Akkor holnap meglátogatom Jace-t és vele töltöm a napot. - láttam rajta hogy örül, bizonyára már hiányzott neki. - Már alig várom hogy lássam Chris arcát amikor holnap este közlöm vele hogy még nem vagy itthon. - nevettem fel halkan. Bíztam benne hogy most ez majd segít visszazökkenteni a bátyámat abba az életbe amiben nem is olyan rég még boldog volt. Mia pedig nem ellenfél, ha kell én magam törlöm ki Chris életéből. - Remélem azért nem lesz ebből baj. - sóhajtott majd az emelet felé indultunk. Én az én szobámba mentem, Quinn pedig az ő hálószobájukba. Érdekes napnak ígérkezett a másnap, de vártam....bízva a változásban....

I. Rész

Nézőpont: Quinn Deneuve Hyder
Music: Josh Henderson - Close To You

Reggel amikor felébredtem Christian már a fürdőben volt. Kicsit hallgatóztam a házban, Emma még aludt a szobájában ahogy Daisy is a sajátjában. Nagyot nyújtóztam majd a szekrényhez lépve a ruháim között kezdtem válogatni, hogy mit vegyek fel ma, végül egy egyszerű kék farmer és egy rózsaszín póló mellett döntöttem. Egy anya számára a kényelem a legfontosabb.

Mire felöltöztem Chris is végzett a reggeli zuhannyal és a szobánkba sétált. - Jó reggelt. - mosolyogtam rá jó kedvűen és egy gyengéd csókot leheltem ajkaira. - Jó reggelt. - mosolyodott el miközben átkarolta a derekam. - Arra gondoltam hogy ma elvihetnénk Emma-t reggeli után sétálni a parkba. Csak mi hárman. - kezeim a nyaka köré fontam továbbra is mosolyogva. - Jó lenne, de ma nem fog menni. Már megbeszéltem Mia-val hogy átnézek hozzájuk. - a válasza rögtön elvette a kedvem mindentől és a jó kedvem is egy pillanat alatt elillant. - Mostanában elég sok időt töltesz vele. - jegyeztem meg. - Csak nem vagy féltékeny? - kérdezte közben úgy nézve rám mintha nem lenne rá semmi okom. - Féltékeny? Nos...talán nem lenne indokom rá? - húzódtam el és az ágy szélére ültem így nézve fel rá. - Hetek óta, minden nap vele vagy. Az elején még megértettem hogy segíteni akarsz neki hogy megszokja a vérfarkas átok velejáróit, de ennyi idő után már nem tudom mi újat tudnál még neki tanítani. És persze az sem segít ezt elfogadnom hogy ő az exbarátnőd. Szóval hogy választ adjak a kérdésedre...igen, féltékeny vagyok. - vontam meg a vállam szomorú sóhajjal. - Ez már nem csak arról szól hogy segítek neki, mert már nincs is szüksége rá. Teljesen megszokta már az új helyzetét. Azért töltök vele ennyi időt mert....- félbe hagyta a mondatot majd a szekrényhez sétált és öltözködni kezdett. - Mert? - nem hagytam annyiban a dolgot, nem veszekedni akartam, csak rájönni hogy miért érzi jobban magát az exbarátnőjével, ahelyett hogy a családjával lenne. - Azért mert ő megért engem. Olyan dolgokról tudok beszélni vele amiről mással nem. Vérfarkasnak születtem de már hibrid vagyok és ezt csak egy vérfarkas értheti meg. Te vámpír vagy....nem értheted hogy milyen nekem ez a változás. - kikerekedett szemekkel hallgattam végig. Fájt hallani mindazt amit mondott, hiszen én vagyok a felesége velem kellene beszélnie ha valami bántja de ő inkább Mia társaságát élvezi.

- Tudod nehéz lenne értenem, ha egyszer nem beszélsz velem. Esélyt sem adtál hogy esetleg én legyek az aki megért téged. - most már egy kis idegesség is végig járta a testem de próbáltam nem kimutatni és visszafogni magam. - Quinn, te vámpír vagy. Soha nem értenéd meg. - úgy mondta mintha megvetné azt ami vagyok és azt hiszem ennél fájóbbat nem is mondhatott volna nekem. - Igen...vámpír vagyok. - bólogattam rekedten. - De feladtam mindent ami ezzel jár azért hogy veled legyek, mert szeretlek. - néztem rá úgy hogy érezze mennyire megbántott. - Ez szemrehányás akar lenni? Nem kényszerítettelek semmire. Nem kértem hogy mondj le a családi vállalkozásról csak az én kedvemért. - gúnyos volt, a családi vállalkozás kijelentéssel pedig természetesen arra utalt hogy az én fajtám vadászik az ő fajtájára és valamikor régen én is ezt tettem, de aztán megismertem őt. Beleszerettem, de megváltozott, már nem az a férfi akihez hozzámentem. - Nem kérted, de megtettem mert én őszintén szerettelek és még most is szeretlek. De úgy látom hogy te....te már...nem úgy érzel irántam ahogy régen. - töröltem le egy kósza könnycseppet az arcomról. - Te is tudod hogy ez nem igaz. Szeretlek ugyanúgy ahogy eddig. - leguggolt elém hogy megfogja a kezem de amint felém nyúlt én elhúzódtam, nem akartam hogy megérintsen, ezek után mindenben kételkedtem amit eddig valaha mondott nekem. - Mia már biztos vár rád....ne várasd meg. - néztem az ajtó felé, ezzel jelezve hogy jobb ha most tényleg elmegy. - Menj! - kértem szinte hang nélkül. - Este megbeszéljük ha megjöttem. - indult meg lassan az ajtó felé, majd amikor rájött hogy erre választ hiába vár egyszerűen kisétált a szobából majd a házból, aztán már csak az elhajtó kocsi hangját hallottam. Kellett pár perc míg összeszedtem magam és a konyhába indultam, ahol már Daisy ügyködött valamit a kávéfőzővel. - Jó reggelt. - köszöntem neki kedvtelenül. - Neked is. - fordult felém kedves mosollyal az arcán. - Lenne pár perced beszélni? - kérdezte miközben helyet foglalt a konyhaasztalnál. - Persze. - ültem le én is, ahogy ránéztem tudtam hogy valami komoly dologról lesz szó. - Hallottam a reggeli vitátokat. - amint ezt kimondta tudtam hogy mi lesz a téma.

- Daisy ne haragudj de nincs kedvem veled is vitába szállni, sem pedig magyarázkodni. - próbáltam kedves maradni már amennyire ez jelen pillanatban lehetséges volt. - Nekem nem kell magyarázkodnod. Én pont hogy a te pártodon állok. - csak nem hagyta annyiban a dolgot, viszont az amit mondott igencsak meglepett. - Tessék? - néztem rá értetlenül. - A bátyám nagy tuskó tud lenni és mostanában az is. Elhanyagol téged és Emma-t is, nem lehet vele normálisan beszélni, végig sem hallgat, arról nem is beszélve hogy reggeltől estig Mia-val van. Az a csaj az agyamra megy. Ki nem állhatom. Szóval megértelek. - ahogy kezdtünk belemenni a beszélgetésbe tudtam hogy nem lesz itt vita szerencsére. - Köszönöm, hogy legalább te megértesz. De mi az amiről konkrétan beszélni akarsz? - érdeklődtem kíváncsian, mert kizártnak tartottam hogy csak a támogatásáról akart biztosítani. - Igazából ez egy kérés lenne. - végre kezdett a lényegre térni. - Hallgatlak. - biztattam. - Mostanában elég sokat veszekedtek és tudom hogy ez elég kapcsolat romboló hatású, de kérlek....tarts ki a bátyám mellett. Kedvellek, az sem érdekel hogy vámpír vagy. Nekem soha nem volt a két faj közti ellenségeskedésben szerepem, nem érdekel hogy ki micsoda. Én a személyisége szerint ítélem meg az embereket és te vagy a tökéletes társ a bátyámnak. Nem szeretném ha Mia közétek állna és te feladnád a házasságotokat harc nélkül. - láttam Daisy-n hogy őszintén és teljesen komolyan beszél, jól esett minden szava. - Nem áll szándékomban feladni a házasságomat. Ez miatt nem kell aggódnod. Meg sem fordult a fejemben. - mondtam közben a kávé is kész lett amiből mindkettőnknek öntöttem. - De tudod egy kapcsolat két emberen múlik és ha Chris úgy dönt hogy....vége akkor nem tudok semmit sem tenni. - ebbe bele sem akartam gondolni de sajnos ez a lehetőség is fennállt. - Igen tudom, de bízom benne hogy nem megy el az esze és beszélni is fogok vele, erről biztosíthatlak. - bólintott. - Kedves tőled, tényleg, de nem akarom hogy emiatt veszekedjetek. - persze jól esett a támogatása de nem akartam hogy a két testvér miattam kapjon össze, főleg így hogy tudom milyen amikor a testvéreid hátat fordítanak neked, nem telik el egy nap sem hogy ne hiányozna a nővérem és a bátyám. - Nem tetszik ahogyan Chris viselkedik veled, Emma-val, velem és a barátainkkal. Úgyhogy lesz bőven okom vele veszekedni. Az sem érdekel ha megsértődik. Szembesíteni kell azzal hogy nem csak a faja változott meg hanem a személyisége is. - úgy tűnt hogy elhatározta magát ezért nem is próbáltam  tovább lebeszélni....Pár pillanattal később Emma sírt fel a szobájában ezzel a beszélgetést meg is szakítva........